mobilemenu
rek-7315-1-2.jpg
rek-7315-1-3.jpg
rek-7315-1-2.jpg

Edzéstípusok

Gyerekoktatás

A tanulás mellett elengedhetetlen a mozgás gyermekünk számára. Gyerekkorban lehet megalapozni  - egy életreszólóan- a fizikai állóképességet és a választott sportág technikai alapjait.

A gyerek ismerkedjen meg minél több sportággal és válassza ki az edző és a szülő segítségével a számára legmegfelelőbbet.

A tenisz technikai oktatása mellett nagy hangsúlyt fektetek a fizikai (atlétikus) képességek fejlesztésére, a játékosságra, a korosztálynak megfelelő mozgáskultúra és viselkedési szokások tanítására is.

A gyerekekkel szívesen foglalkozom egyénileg vagy csoportban is.

Gyerekek mindegyike sikert akar elérni, de vannak kevésbé tehetségesek, akik nem lesznek versenyzők. Ettől nem kell megijedni, sőt meg kell találni már gyerekkorban azt az élményt, hogy a mozgás és a tenisz, hogy lehet a minden napi élet része és öröme. Mivel a tenisz a társasági élet egyik központja, ezért az alapütések elsajátítása gyerekkorban a legeredményesebb. Amit Zoli megtanult, azt már Zoltán sem felejti és akár 20 év múlva is előjönnek a gyerekkorban beidegződött mozdulatok.

Ne akarjunk minden áron gyerekünkből versenyzőt faragni.

balu-kapitany.jpg

Felnőtt oktatás/edzés

Az edzéseken a kondíció fenntartását és javítását végezzük labdával és  ütővel, a technika tanulása és finomítása mellett.A technika pontosítását és javítását soha nem késő elkezdeni, így erre az edzéseken nagy hangsúlyt fektetek. Szeretném kijavítani a berögzött rossz szokásokat és mozdulatokat annak érdekében, hogy elkerüljük a sérüléseket. 

A fizikai munka és állóképesség fejlesztése egyedi célok kitűzésére és leküzdésére is alkalmat ad.A Fitt-teszt rendszeres elvégzésével mérhetővé válik az edzésen elvégzett munkát.A teniszpályán követendő viselkedésformákat szívesen megtanítom és megmutatom, így hamarosan bölcs derűvel figyelhetőek azok, akik nincsenek a tudás birtokában.

Az edzéseket akár munka előtt, vagy után, a kötetlen időbeosztással rendelkezők, napközben is látogathatják.Lehetőség van egyéni és csoportos oktatásra is.

cimlap3.jpg

Szép-korú teniszoktatás

Soha nem késő elkezdeni vagy csak leporolni a korábban megszerzett tudást és mozdulatokat. A technika csiszolása mellett a kornak és az alkatnak megfelelő fizikai munkát is végzünk az edzéseken, amelyet a Fitt-tesztek ismétlődő elvégzésével tudunk mérni. Ebben a korban a bemelegítés, a nyújtás nagyon fontos része az edzésnek a sérülések elkerülése miatt.

A pályán tartott háziversenyek segítséget nyújthatnak új kapcsolatok és barátságok kialakítására, vagy új teniszpartnerek megismerésében. 

Az edzéseket napközben,olcsóbb pályaárakon is igénybe lehet venni egyénileg vagy csoportban is.

email